Visszavonult a Fradi világbajnoka

2018. 05. 08. 16:36  |  VÍZILABDA

Az elmúlt másfél évtized egyik legjobb magyar női pólósát búcsúztatták az élvonal bronzmeccsén.

Az elmúlt másfél évtized egyik legjobb magyar női pólósát búcsúztatták az élvonal bronzmeccsén, amelyen utolsó meccsét játszotta a világbajnok és BL-győztes Kisteleki Dóra. Világbajnoki arany, Eb-ezüst, olimpiai negyedik hely, BL és LEN-kupa-győzelem, magyar és olasz bajnoki címek, valamint számtalan egyéni elismerés. Tartalmas pályafutást tudhat maga mögött a 35 éves vízilabdázó, aki az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta, noha klubszinten szinte mindent megnyert, a válogatottal Montrealban, veretlenül szerzett vb-aranyára a legbüszkébb.

„Mikor elindultunk, azt gondoltuk, hogy az egy jó eredmény lenne, ha a legjobb négy közé bejutnánk. Jöttek az eredmények, már a csoportmeccsek alatt sikerült az amerikai válogatottat megverni, és meg sem álltunk az aranyig” – idézte fel a 2005-ös, kanadai világversenyt.

Kisteleki kiemelte, a csapat nagyon sokat köszönhetett az akkori szövetségi kapitánynak, Faragó Tamásnak, segítőjének, Petrovics Mátyásnak és a teljes stábnak. „Ami nőknél nagyon fontos: az a csapat nagyon együtt volt. Nagyon szerettük egymást. És valljuk be – aki már dolgozott női csapatnál, az tudja is –, ez nagyon fontos. Viszont nehéz is elérni” – fűzte hozzá mosollyal az arcán.
 

Gerendás György búcsúztatja a BVSC elleni bronzmeccsen (Fotó: Madar Dávid/MVLSZ)


Kisteleki öt év olaszországi légióskodás után, 2014-ben tért haza a BVSC együtteséhez, majd a most záruló idényt megelőzően szerződött a Ferencvároshoz, a zöld-fehérek színeiben hozta meg döntését, ami természetesen cseppet sem volt könnyű.

„Ugye mégiscsak 31 évről beszélünk. ’87-ben kezdtem el a Fradiban megtanulni úszni, akkor vittek le oda a szüleim, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy ott voltak mellettem. Azt gondolom, nélkülük ez a szép pályafutás nem sikerült volna” – mondta, majd megjegyezte, külön öröm számára, hogy 31 évvel később abból a klubból vonul vissza, amelyben megkezdte sportolói pályafutását.

Úgy véli, a negyedik hellyel is nagyon szép eredményt értek el, hiszen a Fradi női szakosztályának ez az első éve, ehhez képest a Magyar Kupában bronzérmet szereztek. Elárulta, már tavaly felvetődött benne a visszavonulás gondolata, ám akkor érkezett a Ferencváros megkeresése, amire nem tudott nemet mondani.

„Uszodában nem nagyon fognak látni. Csak a kislányom mérkőzésein. Most fordul a kocka: most én leszek néző, és ő fog játszani” – reagált mosolyogva, mikor a hogyan továbbról kérdezték.

Legfrissebb hírek