Nem leszünk a legnagyobb esélyesek vízilabdában

2018. 10. 23. 17:33  |  VÍZILABDA

Szolnokon készül a Németország elleni világliga és egyben Európa-kupa-selejtezőre a magyar férfi pólóválogatott.

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás elmondta, ugyan nem az ő együttese az elkövetkező tornák legnagyobb esélyese, de a stáb igyekszik úgy összerakni a formálódó csapatot, hogy az a jövőben a legjobbakkal is sikerrel vegye fel a versenyt.
 
Szolnokon készül a Németország elleni világliga és egyben Európa-kupa-selejtezőre a magyar férfi pólóválogatott, amelynek játékosai a szövetségi kapitány az M4 Sportnak fizikálisan és mentálisan is frissen érkeztek az összetartásra, amelyet nagyon hasznosnak tart.
 

„Nem áll sok idő a rendelkezésünkre a németek elleni mérkőzés előtt, de szépen formálódik a csapat. Kényszer volt, hogy a vizes vb után fiatalítani kezdtünk, mert fontos, hogy milyen korban érkeznek a játékosaink a 2020-as olimpiára. Most vegyes a kép, mert a fiatalok mellett a visszatérő Varga Dénes és Hárai Balázs személyében újra vannak komoly rutinnal rendelkező játékosok a csapatban. A nyáron aratott világliga-sikerből ugyan nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni, de voltak, vannak biztató jelek. A mezőny nagyon erős és nem mi vagyunk a következő tornák legnagyobb esélyesei, de igyekszünk úgy összerakni a csapatot, hogy az előttünk álló években a legjobb gárdákkal is fel tudjuk venni a versenyt.” 

Legfrissebb hírek