Keményen tagadta, hogy a Real Madrid vezetőedzője lesz

2018. 11. 08. 19:13  |  NEMZETKÖZI FOCI

Újabb tréner mondott nemet a királyiaknak.

Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője ismét cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a Real Madridhoz távozik.
 
„Minden szurkolóknak tudnia kell, csak és kizárólag a Tottenhamre fókuszálok. A pletykák mindig jönnek és mennek, ez ellen nemcsak itt, hanem más kluboknál sem tudunk semmit tenni” – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján az argentin szakember.
 
A londoniak 46 éves szakvezetője így reagált a felröppent pletykákra, melyek alapján a Real Madrid – melyet a múlt héten menesztett Julen Lopetegui helyett ideiglenesen Santiago Solari irányít – őt szeretné megnyerni vezetőedzőjének. A spekulációkat felerősítette Pochettino kijelentése is, mely szerint az elmúlt négy és fél évben, amióta a klubnál van, most van a legrosszabb érzése.
 
A Tottenham ezzel együtt története legjobb szezonrajtján van túl, 11 forduló alatt 24 pontot szerezve a negyedik helyen áll az angol bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában négy forduló után négy ponttal harmadik a csoportjában.
 

Legfrissebb hírek