Ezért járt az Inter klasszisa a Fradi stadionjában

2018. 03. 21. 14:36  |  NEMZETKÖZI FOCI

Egyűttműködési megállapodást kötött.

A Szent Pál Akadémia FC és a világhírű Inter közötti megállapodásnak köszönhetően egy új futballakadémia született, az első bemutató edzést pedig a milánóiak legendája, egyben alelnöke, Javier Zanetti tartotta Budapesten. A DIGI Sport híradójának elmondta, miért nem szeretne edző lenni, és arról is beszélt, hogy a Milant vagy a Juventust tartja-e csapata nagyobb riválisának.
 
 Javier Zanetti játékosként már nem látogathatott el a Groupama Arénába, az Inter alelnökeként viszont igen. Tizenhat trófeát nyert az Interrel, köztük a Bajnokok Ligáját és öt olasz bajnoki címet is, 22 éves felnőtt pályafutásának tapasztalataiból mindenki szívesen tanul.
 
 "A kitartás, a szorgalom olyan karakterjegyek, amelyeket minden edzőnek értékelnie kell. Ezek nagyon fontos alapok a sikerhez. Azok a gyerekek vihetik a legtöbbre, akikben megvan a kellő áldozatkészség és a hűség. A legfontosabb mégis az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a pályán, így a legjobb elsajátítani a sporthoz kötődő értékeket" - nyilatkozta az argentin legenda.
 
 Javier Zanetti szívesen ad az edzőknek is tanácsokat, ő azonban nem dédelget szakvezetői álmokat. "Ennek belülről kell jönni, nekem sosem jött az érzés, az ötlet, hogy edzősködjek, hogy a pálya közelében maradjak. Jobban szeretek abban a csapatban dolgozni, amely a pályán kívüli dolgokkal foglalkozik. Tetszik ez a fajta munka. A legfontosabb, hogy képesek legyünk elérni azokat a célokat, amelyeket kitűzünk magunk elé" - mondta Zanetti a Sport24-nek.
 
A világbajnoki cím hiányzik az eredménysorából, de Zanettinek egyáltalán nincs hiányérzete. "Nincs olyan, amit megbántam volna. Mindent, amit a pályafutásom alatt csináltam, száz százalékos elköteleződéssel, és mindenekelőtt hatalmas szenvedéllyel tettem. És ha valaki ezt bizton állíthatja, akkor nehéz bármit is megbánnia."
 
 Zanetti akkor érezhette magát a legjobban, amikor a legnagyobb riválisokat sikerült legyőznie az Interrel. De vajon ez a Juventus, vagy a Milan volt? "Mindkettő, mert hatalmas a rivalizálás mindkettejükkel, és úgy gondolom, hogy lehetetlen csak az egyiküket választani" - mondta Zanetti, aki 2001-től volt az Inter csapatkapitánya, és 14 éven keresztül viselte a fekete-kékek karszalagját.
 

Simeone is vinné Gulácsit, aki a legjobbak közé került - NB1.hu

Gulácsi kérői

Legfrissebb hírek