Kiderült, mi lehetett a dortmundi busztámadás oka

2017. 05. 17. 11:08  |  NEMZETKÖZI FOCI

A nyomozás megállapított néhány érdekes okot.

 

Nem találtak terrorizmusra utaló nyomokat a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen áprilisban elkövetett robbantásos merénylet ügyében - közölte kedden a német szövetségi legfőbb ügyészség.
 
 
 

Ilyen nyilatkozatokért imádja az egész ország Dárdai Palit " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

Dárdai Pálról sokan, sokfélét mondtak már - írja az nb1.hu. Egyénisége, karaktere olyannyira kiemelkedik még a Bundesliga edzői társadalmának tagjai közül is, hogy meg sem lepődünk, amikor a hétvégi forduló után azt mondja: "vagy nyersz a csapatoddal, vagy sz.r vagy. Ha veszítesz, amiatt veszítesz, mert sz.rul játszottál". Ezúttal a Székelyhon beszélgetett a szakvezetővel.

 

 

A nyomozást azért vonta magához az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében eljáró hatóság, mert a helyszínen talált három azonos szövegű levél radikális iszlamista háttérre utalt. Ezt azonban nem támasztották alá a nyomozás további megállapításai.  A feltárt adatok alapján "abból kell kiindulni, hogy kizárólag a nyereségvágy" áll a bűncselekmény mögött, az elkövető pedig valóban a robbantással alaposan gyanúsított, német-orosz kettős állampolgárságú Szergej W. - áll a közleményben. Ezért a legfőbb ügyészség illetékesség hiányában átadta az ügyet a dortmundi ügyészségnek - tették hozzá. 
    
 
A gyilkossági kísérlettel, robbantásos bűncselekménnyel és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi feltűnő részvényopciós ügyletek révén jutottak. Megállapították, hogy a BVB részvényére vonatkozó úgynevezett származtatott pénzügyi termékeket - derivátumot - vásárolt hitelből. Nyeresége annál nagyobb lett volna, minél inkább gyengül a BVB részvényének árfolyama. A gyanú szerint a részvényárfolyam zuhanását a robbantással akarta előidézni.

Legfrissebb hírek