Európa Liga győztes a Manchester United - videó!

2017. 05. 24. 22:38  |  NEMZETKÖZI FOCI

Ezzel mindhárom európai trófeájuk megvan a Vörös Ördögöknek.

Európa Liga, döntő

Ajax Amszterdam (holland) – Manchester United (angol) 0-2 (0-1)

 

 

Nagy stratéga Jose Mourinho, amit az eredményei is bizonyítanak: edzői karrierje eddigi 13 döntőjéből 11 megnyert. Nem mindig szép játékkal, de eredményesen… Nagyjából ez a forgatókönyv volt érvényes az Európa Liga döntőben is, így tovább javult a portugál statisztikája.

 

Az a stockholmi döntőben is hamar kiderült, hogy a Manchester United nem fog ész nélkül rohamozni, és a biztos védekezésre, valamint Marcus Rashford gyorsaságára alapoznak majd. Főleg a 18. perc után: ekkor ugyanis egy bedobás után a jobb oldalon passzolgattak a manchesteriek, a labda Pogbához került, aki mintegy 19-20 méterről ballal előtte a labdát, ami a blokkolni igyekvő Sanchezen megpattant és a balra mozduló kapus mellett a kapu közepében kötött ki (0-1).

 

 

 

 

  

Ezt követően magasabb fokozatra kapcsolt az Ajax, tetszetősen játszottak a mezőnyben, gólhelyzetet azonban nem tudtak kialakítani az első játékrész végéig.

 

Góllal kezdte a második félidőt a Manchester United: a 48. percben Blind végzett el sarokrúgást a jobb oldalról, Smalling lefejelte a labdát az ötös elé, amit Mkhitaryan a kapunak háttal álva a léc alá ollózott (0-2).

 

 

 

 

Háromszor több passzt adtak azt ezt követő időszakban az Ajax fiataljai, loholtak rendesen az eredmény után, de a Mourinho féle védekező fallal nem igazán tudtak mit kezdeni. Az addig szinte észrevehetetlen, új Ibrahimovicnak kikiáltott Dolberg helyére a brazil Neres állt be, majd Schöne helyére van de Beek jött.

 

A 72. percben visszajöhetett volna a meccsbe az amszterdami gárda is, hiszen 16 méterről, nagyon kedvező helyről végezhettek el ugyanis szabadrúgást, Ziyech azonban a sorfalba lőtte a labdát.

 

Cserélt a United is, a második gól szerzőjét Lingard váltotta, az Ajaxba jött De Jong, a manchesteri kapu előtt azonban így sem alakítottak ki helyzetet, így az angol gárda megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, amelyben az utolsó percben pályára lépett Wayne Rooney is, akinek lehet, hogy ez volt az utolsó meccse a csapatban.

 

A Manchester United 1 BEK, 2 BL és 1 KEK trófea után az UEFA Kupa utódját az Európa Ligát és elhódította, és Bajnokok Ligája résztvevőként vághat neki a nyári nagybevásárlásnak. Griezmann érkezésének valószínűleg már több mint 60 százalék az esélye…

 

 

 

Európa Liga, döntő

Friends Aréna, Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

 

Ajax Amszterdam (holland) – Manchester United (angol) 0-2 (0-1)

 

Ajax: Onana – Veltman, Sanchez, De Ligt, Riedewald (F. de Jong 82.) – Klaasen, Schöne (van de Beek 70.), Ziyech – Traoré, Younes, Dolberg (Neres 62.)

 

Manchester United: Romero – Calencia, Smalling, Blind, Darmian – Herrera – Mata (Rooney 90.), Fellaini, Pogba, Mkhitaryan (Lingard 74.) – Rashford (Martial (84.)

 

Gólszerző: Pogba (18.), Mkhiktaryan (38.)

 

Sárga lap: Mkhitaryan (31.), Fellaini (52.), Veltman (58.), Younes (64.), Riedewald (78.)

Legfrissebb hírek