NB III: komoly változás lesz a magyar bajnokságban

2017. 06. 08. 17:24  |  MAGYAR FOCI

Eldőlt, mikor rajtol a bajnokság.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette és nyilvánosságra hozta a 2017/2018-as NB III-as bajnokság versenykiírását. A következő évadtól kezdve csoportonként tizenhat csapat verseng a feljutásért - írja az nb3.hu.

 
Mint ismert, az idei bajnokságban csoportonként tizennyolc csapat indult el, így 34 fordulót játszottak a felek. Az NB III-ban bajnoki címet szerzők feljutottak a másodosztályba, ahonnan a három utolsó búcsúzott. Az NB III-ban 33 klub marad, hiszen a három csoport utolsó öt-öt helyezettje mellett a legrosszabb 13. is búcsúzni kényszerül. A tizenhat helyet azonban csupán tíz, megyei/budapesti bajnokkal töltik fel, amelyről viszont rájátszás dönt.
 

Elképesztő: csak egyetlen csapat veszteséges az NB I-ben " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Annak ellenére, hogy majdnem kiesett az élvonalból, 688,8 millió bevételt termelt a Debreceni VSC - számol be róla a napi.hu. A portál szerint az NB I-ben mindössze egyetlen veszteséges csapat van, miközben tavaly négy csapat tudott nyereséget felmutatni. Alaposan belehúztak a lila-fehérek. A legnagyobb nyertes a Debrecen, a legnagyobb vesztes a Diósgyőr.

A bajnokság augusztus 12-én kezdődik és 2018. június 3-ig tart. A 2017/2018-as szezonban is csak a bajnok jut fel az NB II-be, de csak az utolsó három, illetve a három csoport leggyengébb 13. helyezettje búcsúzik idény végén.
 
Az utánpótlásra vonatkozó tételek nem változtak, azaz egy NB III-as felnőtt csapatnak U19-es, U17-es, U15-ös, U14-es nagypályás csapatot, illetve a Bozsik-programban U13-as, U11-es, U9-es és U7-es egységeket kell versenyeztetnie.

Legfrissebb hírek