Haverok, bulik, pia: egy magyar focista vallomása

2017. 12. 06. 20:02  |  MAGYAR FOCI

Sokba kerül a tékozló életmód.

Őszintén válaszolt a rangado.hu kérdéseire Vass Ádám, az MTK középppályása, aki teljesítette a száraz novembert, azaz egész hónapban egy csepp alkoholt nem ivott!
 
A príma interjúban Vass beszél a fiatal koráról és a bulizásokról , valamint azt is elárulja, mennyit szokott inni. Beismerte, hogy volt már olyan, amikor megcsúszott, de ez már nem jellemző rá. A győztes meccsek után viszont egy-egy pohárral illik koccintani, akárcsak a közös vacsorák során. Mint mondta, az ünnepek alatt pálinka is kerül majd az asztalukra, amit nagyon szeret.
 
Vass végig korrekt volt, nem kerülte ki a kérdéseket, de hangsúlyozzuk, nem árulkodott és az interjúból az sem jön le, hogy az éjszaka császára lett volna bármikor is. Viszont megtapasztalt szomorú dolgokat.
 
"– Visszaemlékezve karrierje korai szakaszára. Volt olyan pályatársa, aki tehetség volt, de az éjszakai élet „elvitte”?
 
– Igen, sajnos többször is találkoztam ilyen pályafutással. Ez valóban nem könnyű helyzet, egy labdarúgó a karrierje elején, vagy a húszas évei elején nehezen állja meg, hogy ne menjen el a barátaival bulizni. Sokszor hallottam azt ilyenkor, hogy „holnap edzés, de belefér”. Ez a „belefér” pedig később nagyon sokba kerülhet. Ahogyan azonban öregszik az ember úgy egyre inkább jobban átértékeli ezeket a dolgokat, és könnyebben állít fontossági sorrendet. Fiatalon ez még nehezebben megy, de ha a sportban valaki el akar érni valamit, akkor nagyon sok mindenről le kell mondania."
 

Sorsoltak: Romániát fogadjuk az U17-es elitkörben! " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

Az Európai Labdarúgó-szövetség elkészítette a 2018-as U17-es Európa-bajnokság elitkörének csoportbeosztását, a magyar válogatott Izraellel, Romániával és Szlovániával került egy négyesbe. A magyar csapat a selejtező első körében Hollandiát is megelőzve nyerte meg csoportját, az elitkör sorsolását a második kalapból várta. Az elitkörös csoportmérkőzések lebonyolítását Magyarország házigazdaként várja.

Legfrissebb hírek