A hazatérő Bőle Lukács a Ferencváros negyedik(?) igazolása

2017. 06. 13. 07:45  |  MAGYAR FOCI

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz Kenneth Otigba sorsa.

Priskin Tamás és Fernando Gorriaran után újabb kiváló labdarúgóval erősít az FTC: Bőle Lukács idén nyártól a Ferencvárosban folytatja pályafutását – számol be róla a fradi.hu!

 

Bőle Lukács 1990. március 27-én született Marcalin. Junior pályafutását a Marcali Focisuliban, az MTK-ban valamint a Rákóczi Utánpótlás Egyesületben töltötte.

 

Profi pályafutását 2009-ben az NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi FC csapatában kezdte. Első idényében nyolc bajnokin, valamint tíz Ligakupa-mérkőzésen kapott szerepet. Megfordult a Rákóczi NB III-ban szereplő második csapatában is, ahol 17 mérkőzésen négy gólt is szerzett.

 

Ugyanebben az évben, decemberben az Arany Ászok Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornán a mezőny legjobb játékosának választották, míg csapata a bronzérmet szerezte meg.

 

Öt éven át, 2009 és 2014 között erősítette a Kaposvárt, ahol 54 mérkőzésen egy gólt szerzett. 2014-ben, a Rákóczi élvonalból való kiesése után igazolt a román első osztályban szereplő CSMS lasi csapatához.

 

A FRADI.HU ELSŐ INTERJÚJA BŐLÉVEL

 

Bőle meghatározó tagja lett a román csapatnak, több európai klub figyelmét is felkeltette. Együttesével elérte az Európa-liga selejtezőiben való indulás jogát, ahol bár pályára lépett, csapata egy kör után búcsúzott a sorozattól.

 

A CSM lasi alapembereként Bőle a 2016/2017-es szezont két góllal kezdte, de két gólt szerzett december 10-én, az FC Botosani elleni bajnokin is, nagyban hozzájárulva csapata 3-1-s győzelméhez. A középpályás összesen 90 mérkőzésen lépett pályára a románok színeiben, ezeken a találkozókon 14 gólt szerzett, és 13 gólpasszt is kiosztott. 

 

A 27 esztendős támadó felfogású ballábas játékos legkedveltebb pozíciója a középpálya bal oldala, de tud játszani középen, illetve a jobb szélen is.

 

Kérdés, hogy mi lesz Kenneth Otigba sorsa. A nigériai-magyar hátvéd hollandiai klubja bejelentette, hogy mindenben megegyezett a Ferencvárossal, a zöld-fehérek és a játékos részéről azonban még nem történt meg a bejelentés.

Legfrissebb hírek