Kosárlabda: meglepetéscsapat nyerte az alapszakaszt

2017. 03. 26. 04:45  |  KOSÁRLABDA

A szekszárdiak zártak az élen.

A Szekszárd legyőzte a vendég BEAC-ot szombaton a női kosárlabda NB I utolsó fordulójában, ezzel megnyerte az alapszakaszt a címvédő Sopron előtt.

A tolnaiaknak nem jelentett gondot az utolsó előtti budapesti csapat, és 17/3-as győzelmi mérleggel zártak az élen, így végig pályaelőnyük lehet a rájátszásban.
   
A soproni gárda a második hely megőrzéséért küzdött a negyedik PEAC elleni rangadón, méghozzá kedvező előjelekkel, mivel decemberben 82-80-ra nyert Pécsett. Igaz, sikerükért nagy árat fizettek, ugyanis azon a meccsen szenvedett súlyos térdsérülést svéd légiósuk, Binta Drammeh, akinek a számára véget ért a szezon, és a helyére a visszatérő amerikai Shenise Johnson érkezett. A baranyai siker mellett az is Sterbenz László együttese mellett szólt, hogy eddigi 13 meccséből nyolcszor megverte a Pécset, illetve hogy meggyógyult amerikai centere, Cayla George. A junior bajnokság döntője miatt a múlt héten nem rendeztek fordulót az NB I-ben, így mindkét csapatnak két hete volt a felkészülésre.
   
A kiegyenlített első félidő után a csata a Sopron által 22-11-re hozott harmadik negyedben dőlt el, a hazaiak húzóemberei az amerikai légiósok voltak: Yvonne Turner 17, Johnson és George pedig 15-15 ponttal zárt. A pécsiek legjobbja a szintén amerikai Jessica Kuster volt 20 ponttal. A Sopron ezzel a második, a PEAC pedig a negyedik helyen végzett. 
   
Ami a záróforduló többi meccsét illeti, a kupagyőztes DVTK hatodik és a Miskolcra látogató ZTE hetedik helye már korábban biztos volt (ahogy a szabadnapos Cegléd ötödik pozíciója is). A tavaly bajnoki ezüstérmes Győr nyert a Vasasnál, ezzel harmadik lett, míg a PINKK és a sereghajtó MTK találkozóján két leendő alsóházi gárda csapott össze.
   
Az alapszakasz első nyolc helyezettje (sorrendben: Szekszárd, Sopron, Győr, PEAC, Cegléd, DVTK, ZTE, Vasas) az egyik csapat második győzelméig tartó negyeddöntőben folytatja szereplését, míg a többi három klub (PINKK, BEAC, MTK) a kiesés elkerüléséért játszik az alsóházban. 
   
A női kosáridény a jövő hétvégén Pécsett folytatódik a Killik László női Magyar Kupa nyolcas döntőjével. 
 
 
Eredmények:
Uniqa Sopron - PEAC-Pécs 69-54 (19-15, 17-20, 22-11, 11-8)
Aluinvent DVTK Miskolc-ZTE NKK 79-65 (25-15, 18-19, 13-10, 23-21)
PINKK-Pécsi 424 - MTK Budapest 72-56 (23-15, 12-11, 19-16, 18-14)
Atomerőmű KSC Szekszárd-BEAC Újbuda 78-52 (17-17, 16-7, 27-18, 18-10)
Vasas Akadémia-CMB Cargo UNI Győr 64-76 (24-19, 15-10, 11-25, 14-22)

Íme, a kosárlabda történelmének legmenőbb bírója - videó! " KOSÁRLABDA › Friss hírek

Középiskolai all-star gálát rendeztek az államokbeli Missouriban. A mérkőzés szünetében - a hangulat emelése érdekében - az egyik játékvezető zsákolásra szánta el magát. A végeredményen ámul-bámul mindenki!

Legfrissebb hírek