Ivkovic nélkül nyert a Szolnok a BL-ben

2017. 01. 12. 01:52  |  KOSÁRLABDA

A Szolnoki Olaj hazai pályán 11 ponttal legyőzte a lengyel Zielona Gora csapatát szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája 12. fordulójában.

 

 
 
A magyar bajnok 11 forduló után 1/10-es győzelmi mérleggel a csoport utolsó, nyolcadik helyén állt, a Zielona Gora (4/7) pedig a hetedik volt. A két gárda lengyelországi összecsapását az ellenfél nyerte novemberben 83-63-ra. A Tisza-partiaknál a hétvégén lemondott Stojan Ivkovicot eddigi segítője, Kmézics Zorán váltotta a vezetőedzői poszton. Érkezett egy amerikai irányító is Darryl Bryant személyében, ám ő nem léphetett pályára, mivel a görög PAOK színeiben már szerepelt a BL-ben.
 
Nagyon jól kezdett a Szolnok, sok lepattanót szedett támadásban, illetve védekezésben egyaránt, ennek eredményeként az első szünetig 12 pontos előnyre tett szert. A második tíz perc végére viszont négy pontra felzárkózott a magára találó lengyel együttes (37-33), amely a negyedik negyedet már 55-55-ről kezdte. A folytatásban a vezetést is átvette rövid időre, mégis a szolnokiak örülhettek a végén, mert javultak támadásban, és magabiztosan győztek.
 
A hazaiak legeredményesebb játékosa a nemrég szerződtetett horvát center, Luksa Andric volt 19 ponttal. A Szolnok jövő kedden az éllovas török Besiktast fogadja.
 
Bajnokok Ligája, férfiak, E-csoport, 12. forduló:
Szolnoki Olaj-Zielona Gora (lengyel) 86-75 (24-12, 13-21, 18-22, 31-20)   
 
A magyar csapat legjobb dobói: Andric 19 pont, Pavlicevic 18, Barnies 16  
 
 

Legfrissebb hírek