Őrület: verekedés részese volt az Eb-n remeklő magyar!

2017. 09. 22. 08:05  |  KOSÁRLABDA

Sajnálatos történet.

 

Verekedésbe keveredett a székesfehérvári Lecsófőző Vigasságon Keller Ákos, a magyar kosárlabda-válogatottal az Európa-bajnokságot is megjáró játékos – adta hírül a Blikk. A 28 éves játékos a lapnak elmondta, barátaival a fesztiválon épp lecsót főztek, a hangulat kiváló volt, amikor egy részeg férfi egy másik társasággal megjelent, és beléjük kötött.„ Semmiféle előzménye sem volt az incidensnek, valamit beszólt a srác, látszott, hogy erősen ittas volt, a mi társaságunkból pedig szintén nem volt szomjas, aki visszaszólt neki. Ebből alakult ki lökdösődés” – idézi a Blikk a kosarast.

„A dulakodásban felborult a bogrács, kiömlött az összes lecsó. Én nem csináltam semmit azon kívül, hogy próbáltam csitítani a kedélyeket, és szóltam a kötekedő férfi haverjainak, hogy vigyék el a barátjukat. Ezt végül meg is tették, csak sajnos ezzel még nem lett vége a sztorinak.”
 
„Egyszer csak újra megjelent, és a semmiből megint levert egyet valakinek. A lecsófőzés közben hárman sérültek meg a társaságunkból, két embernek felrepedt a szemöldöke, egynek pedig az arca. Én nem sérültem meg. A konfliktust magunk között sikerült elrendezni, a rendőrség segítségére nem volt szükség, nem lett belőle ügy.”
 
 
 
 

Gyász: olyan súlyosan megsérült a meccsen, hogy életét vesztette " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

Legfrissebb hírek