Óriási soproni bravúr az Európa-ligában

2018. 03. 07. 20:38  |  KOSÁRLABDA

Kiharcolták a harmadik mérkőzést, kezükben a továbbjutás.

A női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén a Sopron 78–72-re legyőzte a Fenerbahcét, és kiharcolta a mindent eldöntő harmadik összecsapást, amelyet hazai pályán játszhat.

Az első meccset 60–55-re hazai pályán veszítette el a Sopron, így azzal a tudattal utazhatott Isztambulba, hogy újabb vereség esetén befejeződik számára az Euroliga-szezon.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint borzasztóan kezdődött az összecsapás, hat és fél perc elteltével 19–5-re vezetett a Fenerbahce, úgy tűnt, ebbe na párharcban nem osztottak lapot a magyar csapatnak. Csakhogy a magyar bajnoki címvédő máshogy gondolta és Alaina Coates, valamint Alekszandra Crvendakics kosaraival 21–16-ra mentette a negyedet, majd Yvonne Turner is szerzett öt pontot és egyenlített.

Innentől végig fej fej mellett haladtak a csapatok – a Sopronban Jelena Milovanovics is remekelt –, azonban öt perccel a vége előtt rosszra fordultak a dolgok, öt ponttal újra meglépett a Fener. Innentől már csak kettő pontot kaptak Fegyverneky Zsófiáék, támadásban Coates és Turner vette kezébe az irányítást és nagy hajrával 78–72-re győzött a Sopron.

A final fourba jutásról döntő harmadik meccset Sopronban játsszák, jövő hét szerdán.

Női kosárlabda Euroliga
Negyeddöntő, 2. mérkőzés
Fenerbahce (török)–Sopron Basket 72–78 (21–16, 15–20, 22–24, 14–18)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1.  

Hatalmas a vita a Szeged BL-meccse körül " KÉZILABDA › Európai kézilabda

A Szeged és a Kielce sem egyezett bele, hogy hét közben fogadja német ellenfelét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy március végén a Kiel és a Löwen az egymás elleni szombati bajnokijuk után vasárnap lép pályára a BL-ben - vagy szombaton, írja a Nemzeti Sport.

Legfrissebb hírek