Rasmussen: Cél a középdöntő!

2018. 11. 28. 17:12  |  KÉZILABDA

Pálinger Katalin és Kovacsics Anikó is nyilatkozott.

A középdöntőbe jutás a magyar női kézilabda-válogatott célja a csütörtökön kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon – mondta Kim Rasmussen szövetségi kapitány.
 
„Azt várom, hogy nézzen ki jól a csapat, vagyis játsszon remek hozzáállással, harci szellemmel, legyen tartása, legyen erős a csapategység, küzdje végig a hatvan percet” – fogalmazott a magyar szövetség (MKSZ) szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a dán edző.
 
A magyar válogatott a C csoportban, Montbéliard-ban szombaton Hollandiával, hétfőn Horvátországgal, jövő szerdán pedig Spanyolországgal találkozik, a középdöntőbe az első három helyezett jut.
 
Rasmussen kijelentette, csapata mindhárom ellenfelét képes legyőzni, de mindháromtól ki is kaphat.
 
„Az elmúlt héten sokan kérdezték, nem gondolom-e, hogy én vagyok a magyar válogatott történetének legszerencsétlenebb szövetségi kapitánya. Nos, éppen az ellenkezőjét gondolom, nagyon szerencsésnek tartom magamat, mert a szövetség mindenben támogat, a játékosok mindenre képesek, és mindent megtesznek, teljes erőbedobással dolgoznak” – magyarázta.
 
A szakvezető arra utalt, hogy a magyar keretből Hornyák Dóra, Szöllősi-Zácsik Szandra, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára családalapítás, Kisfaludy Anett, Tomori Zsuzsanna és Klivinyi Kinga sérülés miatt hiányzik, Bódi Bernadett pedig ideiglenesen lemondta a szereplést.
 
Rasmussen hangsúlyozta, voltak olyan események, amelyek miatt csalódott lehetne, de optimistán várja az Európa-bajnokság első mérkőzését.
 
„A Möbelringen Kupa nagyon rossz, kellemetlen élmény lehetett volna, ezzel szemben nagyszerű lehetőség volt, mert a világ legjobbjai ellen készülhettünk. Engem is meglepett a csapat nagyszerű, világszínvonalú védekezése” – fogalmazott a kapitány.
 
Mint kifejtette, védekezésben mindenki tudja a helyét, a támadójáték tökéletesítésére viszont kevesebb idő maradt.
 
A múlt heti felkészülési tornán a magyar csapat az Európa-bajnok és házigazda Norvégiától 25-19-re, a világbajnok Franciaországtól 19-18-ra, majd Dániától 23-16-ra kapott ki.
 
A dán edző elmondta, a keretszűkítéssel kapcsolatos döntését az utolsó edzés után, szerda este hozza nyilvánosságra.
 
Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke kijelentette, az Európa-bajnokság minden mérkőzése rendkívül fontos, a többi között azért, mert a csoportkörből továbbjutó csapatok az első kalapba kerülnek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.
 
„Nagyon szeretnénk, ha továbbjutna a csoportból a válogatott, ez az elsődleges cél. Két és fél évvel ezelőtt megfogalmaztuk, hogy az olimpiai kvalifikáció, a kijutás a cél, és ehhez továbbra is tartjuk magunkat” – magyarázta a korábbi kiváló kapus.
 
Emlékeztetett, 2016-ban azt mondta, a mostani Európa-bajnokságon várja a kiugrást a nemzeti csapattól, és ezt a sok hiányzó ellenére sem tartja lehetetlennek, de irreális lenne éremszerzést várni.
 
„Játékosként mi is úgy mentünk a világversenyekre, hogy minden meccset meg akarunk nyerni. Most ugyanezt hallom a lányoktól. Mostanra végre sikerült elhitetni velük, hogy bárkit képesek legyőzni, a negatív körülmények ellenére nagyon jó hangulatot érzek” – vélekedett.
 
Pálinger rávilágított, hogy hét játékosnak ez lesz az első felnőtt világversenye, a válogatottság-szám átlaga 28, vagyis nem rutinos, de nagyon jó küzdő a csapat.
 
„Sokat változott a keret a legutóbbi Európa-bajnokság, illetve a tavalyi világbajnokság óta, ismét új csapat van kialakulóban, de ha mindenki megcsinálja, amit rábíz a szakmai stáb, akkor szép eredményt érhetünk el” – közölte.
 
Kovacsics Anikó csapatkapitány úgy fogalmazott, minden meccsen van esélyük, ha nem akarnak többet annál, amit előzetesen megbeszélnek a szakvezetéssel.
 

„Nagyon várom a torna kezdetét, ezt a csapat nevében is mondhatom. Nagyon optimista vagyok, bár a felkészülési torna az eredmények alapján nem sikerült jól, a csoportunkat látva semmi sem lehetetlen. Több van bennünk annál, minthogy asszisztáljunk az ellenfeleinknek” – jelentette ki. 

Legfrissebb hírek