Szucsánszki Zita nagyon fontos bejelentést tett

2017. 08. 17. 08:15  |  KÉZILABDA

A Ferencváros július végén jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szintén válogatott Szöllősi-Zácsik Szandrával, aki Budaörsre szerződött.

Korábbi nyilatkozatával ellentétben mégis csapata, az FTC-Rail Cargo Hungaria rendelkezésére áll a következő idényben Szucsánszki Zita válogatott kézilabdázó. Az irányító még márciusban jelentette be, hogy a 2017/2018-as idényt gyermekvállalás miatt kihagyja. Ezt követően, április 2-án a Győri Audi ETO ellen megnyert Magyar Kupa-döntőben súlyos vállsérülést szenvedett, és áprilisban megműtötték.
 
A zöld-fehér klub honlapjának szerdai beszámolója szerint Szucsánszki a csapatnál kialakult körülmények miatt úgy határozott, hogy amint felépül a sérüléséből, ismét rendelkezésre áll.
 
"Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, amikor elhatároztam, hogy visszatérek" - mondta Szucsánszki Zita. - "Vannak terveim, elképzeléseim a magánéletemmel is, de ez valahol nálam összeforr a Fradival, ezért szeretnék a csapatnak segíteni ebben az idényben is" - tette hozzá.
 
A Ferencváros július végén jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szintén válogatott Szöllősi-Zácsik Szandrával, aki Budaörsre szerződött.

Legfrissebb hírek