Komoly változás lesz az ETO KC-nál

2018. 08. 28. 17:24  |  KÉZILABDA

Új vezetőedzővel és átalakult kerettel vág neki a következő idénynek a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.

Danyi Gábort július elsejétől nevezték ki a Rosztov-Donhoz távozó Ambros Martín helyére. Az új vezetőedző az M4 Sportnak elmondta, a felkérést óriási lehetőségnek tekintette, nem is gondolkodott azon, elfogadja-e. „Ha az igenen vagy a nemen vacilláltam volna, az baj lett volna. Ezt nem azért mondom, mert önbizalom-túltengésben szenvednék, hanem mert ez akkora lehetőség. A kinevezésem utáni éjszaka már azon járt az agyam, hogy a világ legjobb csapatának vezetőedzőjeként milyen feladatok várnak rám, milyen dolgok történhetnek velem” – hangzott el a közszolgálati sportcsatorna Kézilabda magazinjában.

 
Az új tréner már kinevezése után jelezte, hogy komoly változtatást fog eszközölni az ETO játékában. „Talán az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetnék, hogy az általam szakmailag és emberileg is nagyon tisztelt Ambros Martínt elkezdem utánozni. Az a fajta kézilabda, amit amit én szeretnék játszatni, eltér az eddigitől, főként a gyors játékban, az előre való játékban tervezek, de a védekezés egy részét is szeretném átalakítani. Ami jól működött, azt megtartjuk, de én egy nyitottabb, agresszívabb védekezést szeretnék, amiből könnyebben lehet átmenni gyors támadásba rendezetlen védelem ellen.”
 
Danyi Gábor hozzátette, a célok továbbra sem változtak, minden fronton szeretnének címet védeni.
 
A győriek a nyáron a beálló Kari Brattset és az átlövő Veronica Kristiansen személyében két norvég klasszist igazoltak, kapusposzton pedig még nagyobbá válhat a rivalizálás a világbajnok Amandine Leynaud érkezésével. „Három különböző stílusú, világsztár kapusunk van, így még jobban lehet rájuk vigyázni. Brattset egy nagyon tehetséges, nagyon jó szellemű játékos, aki a norvég bajnokságban és a válogatottban is bizonyította, hogy képes a legmagasabb szintre. Minden belső poszton van két emberünk, ráadásul Tomori és Mörk visszatérésével meg lehet osztani a feladatokat” – fogalmazott a vezetőedző.
 

A pályafutását felfüggesztő Yvette Broch kiesésével kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott, nagyon sajnálja a holland játékost. „Kiváló játékos és kiváló ember, nagyon kevés hozzá hasonlóan pozitív és profi mentalitású emberrel találkoztam a pályafutásom során. Nagyon remélem, hogy vissza fog térni valamikor, mindenben támogatjuk, de első az egészsége. Elfogyott, mentálisan kiürült, elfáradt a teste, egy picit sok volt neki az elmúlt pár év, ezt tiszteletben tartjuk és várjuk vissza nagy szeretettel.”
 
A négyszeres BL-győztes győri klubnál óriási eredménykényszer van, de Danyi Gábor nem különösebben foglalkozik ezzel. „A bukás veszélye mindig benne van, aki az edzői pályára megy, az ezt tudomásul veszi. Az nem is igazi edző, aki még nem bukott meg. Természetesen nem ezzel kelek és fekszem. Ha itt valaki nem produkál, azt kiteszik, ettől nem kell félni, ezek tények.”
 
 
 

Legfrissebb hírek