Nagy László bejelentette: nincs visszaút

2018. 06. 20. 18:51  |  KÉZILABDA

Az InfoRádiónak a rendezési jog elnyerése után kérdezte a klasszist.

Feledhetetlen élmény lesz a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság - mondta Nagy László az InfoRádiónak a rendezési jog elnyerése után, de a 37 éves válogatott átlövő nemcsak akkor, hanem már most sem szerepel a nemzeti együttesben.

 
A döntés helyszínén, Glasgow-ban a kampány egyik arcaként segítette a magyar-szlovák közös Eb-pályázatot Nagy László, és a világklasszis jobbátlövő úgy látja, történelmi esemény részese volt, az Eb-rendezés óriási dolog a magyar sportéletnek, a szurkolóknak.
 
"Már nem a saját bőrömön fogom tapasztalni, mert addigra véget ér a pályafutásom, de kívánom a fiatalabb generációnak, hogy a nagy szeretetet, amit a magyar szurkolóktól kapnak, maximálisan használják ki. Feledhetetlen esemény lehet számukra" - mondta az InfoRádiónak a Veszprém csapatkapitánya, és úgy véli, a válogatott tagjai sokkal felszabadultabban tudnak majd hazai környezetben játszani, mert a körülmények, az otthonérzet a saját malmunkra hajtja majd a vizet, lehet ebből profitálni, és ehhez jön még a lelkes magyar szurkolótábor buzdítása.
 
Nagy László tavaly már elköszönt a válogatottól, de a Szlovénia elleni, sikeres világbajnoki selejtezőkre visszatért, tartást adott a csapatnak, ezért felvetődött, hogy a januári világbajnokságon is hasznára lenne még a fiatalabb társaknak.
 

null

null

"Egy korszak véglegesen lezárult, ezt el is mondtam tavaly ősszel, viszont a világbajnoki selejtezőre a szövetség vezetői visszacsábítottak, hogy a lehető legerősebb csapattal ugorjunk neki a szlovénok ellen, ennek volt köszönhető, hogy visszatértem erre a két meccsre, de ezzel végleg lezárult életemben a válogatottbeli szereplés"
- mondta Nagy László.
 
A teljes interjút meghallgathatják jövő kedden este fél nyolctól az InfoRádió Hetes című magazinműsorában, de a linkre kattintva már megfhallgatható belőle egy részlet.
 

Legfrissebb hírek