Kézilabda NB I: nagyon szoros is lehet a döntő

2017. 05. 19. 10:36  |  KÉZILABDA

Idén is a Veszprém és a Szeged vívja a bajnoki döntőt a férfi bajnokságban. Hogy mennyire kiélezett a csata, azt jól mutatja, hogy kettejük kupadöntője is csak egy időn túli hetessel dőlt el.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, ismét Veszprém - Szeged döntő lesz a férfi kézilabda bajnokságban. Ezúttal azonban a szegediek várhatják kedvezőbb helyzetből a finálét, hiszen a kétmeccses összecsapás visszavágója lesz náluk. Mindkét együttes 50 ponttal zárta az alapszakaszt, de az egymás elleni eredmények alapján a szegediek végeztek előrébb, hiszen hazai pályán három góllal 26–23-ra győztek, idegenben pedig csak 24–22-re kaptak ki.

 
Ha az egész bajnokság gólaránya számítana, a veszprémiek végeztek volna előbb, hiszen negyvennel jobb a gólkülönbségük, mint riválisuknak. A bajnokságban mindkét találkozó kiélezett küzdelmet hozott, miként a Magyar Kupa fináléja is, ahol egy időn túli hétméteressel tudott diadalmaskodni a Veszprém. A Bajnokok Ligájában a Veszprém az elmúlt évekhez hasonlóan bejutott a június elején esedékes négyes döntőbe, de a szegediek sem lehetnek csalódottak, hiszen ők is maradandót alkottak, a negyeddöntőben a végső győzelemre is esélyes PSG már nagy falat volt számukra.
 
Legutóbb egyébként 2001-ben fordult elő, hogy nem ez a két csapat játszott a fináléban, akkor a Dunaferr tudott odaférni a Veszprém mögé a második helyre. A veszprémiek 1992 óta tartó hegemóniáját az elmúlt 25 évben csak három alkalommal tudták megtörni, 2000-ben a Dunaferr, míg 1996-ban és 2007-ben a Szeged ülhetett a hazai kézilabdázás trónjára. Tavaly felsőházi rájátszás volt hat csapat részvételével, és az akkori két összecsapáson Szegeden döntetlen született, míg Veszprémben egygólos hazai sikernek örülhettek, és mint később kiderült ez a bajnoki címet jelentette Nagy Lászlóéknak
 
Egy biztos, mindkét oldalon világsztárok közül válogathat a két spanyol edző, de mi, illetve ki dönthet a párharcban, most még valószínűleg ők sem tudják. A bajnoki döntő első meccsét szombaton rendezik meg Veszprémben, a visszavágóra május 24-én szerdán kerül sor Szegeden.

Kézilabda: a BL-győztes győriek két klasszisa is kidőlt " KÉZILABDA › Női NB I

A Győri Audi ETO KC együttese a Bajnokok Ligája trófeájának elhódítása után a héten a bajnoki címet is bebiztosította. A kisalföldi csapat két húzóembere, Tomori Zsuzsa és Kari Aalvik Grimsbö is sérüléssel bajlódik. „Tomori Zsuzsa legutóbbi műtéte során kilökődési reakció miatt el kellett távolítani a rögzítő csavart.

Legfrissebb hírek