Súlyos sérülést szenvedett Räikkönen elgázolt szerelője

2018. 04. 08. 21:51  |  AUTÓ-MOTOR

Ezt az információt később Maurizio Arrivabene csapatfőnök az olasz televíziónak megerősítette.

Szerencsétlen és ijesztő baleset vetett véget Kimi Räikkönen bahreini versenyének. A finn a 35. köre végén a harmadik helyről állt ki második kerékcseréjére, ahol azonban gond adódott a jobb hátsó kerekével. Miközben a többi hármat lecserélték, a szerelők ott elakadtak. A lámpa azonban zöldre váltott, Räikkönen pedig elindult, kerekével combon találva és elsodorva a jobb hátsónál álló egyik szerelőjét - jelezte az m4sport.hz.

 
A finnt még a boxutcában megállították, a balesetet szenvedő csapattárs pedig azonnali orvosi ellátást kapott, sokáig a garázs előtt ápolták. Előbb arról érkezett hír, hogy a pálya orvosi központjába szállították, aztán csapata megerősítette, kórházba vitték kivizsgálásra.
 
A Sky Sports információi szerint eltört a lába. „Ez egészen nyilvánvaló, de érthető okokból nem mutatjuk meg a felvételt” – mondta műsorvezetőjük élő közvetítésükben. Az olasz Autosprint eközben arról számolt be, hogy a szerelőnek a szárkapocscsontja és a sípcsontja is eltört, más sérülése viszont nincs. Ezt az információt később Maurizio Arrivabene csapatfőnök az olasz televíziónak megerősítette.
 

F1: vb-pontversenyek: tarol a Ferrari " AUTÓ-MOTOR › Forma 1

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra): -------------------------------------------------------------- 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 15 7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 12 10. Max Verstappen (holland, Red Bull) 10 13. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1 A 30 éves versenyzőnek ez volt a 49.

Legfrissebb hírek