Ilyen kínos ügy már rég nem volt a Forma-1-ben

2018. 05. 08. 07:59  |  AUTÓ-MOTOR

Zavaros sztori.

 

A svájci sajtó tudni véli, „alkohollal kapcsolatos problémák” miatt kellett azonnali hatállyal távoznia a Sauber tapasztalt technikai igazgatójának, Jörg Zandernek. A csapatvezető, Frédéric Vasseur annyit elismert a felvetéssel kapcsolatban, hogy a háttérben egy „kínos ügy” áll.

A múlt héten derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy alig másfél évvel visszatérése után (a BMW-s időszakban már dolgozott a svájciakkal) azonnali hatállyal elhagyja pozícióját a Sauber technikai igazgatója, a részleget pedig maga a csapatvezető fogja irányítani addig, amíg meg nem találják a megfelelő szakembert az üresen maradó posztra. Ez a lépés sokakat meglepett, Zander ugyanis nemcsak rövid ideje töltötte be posztját, hanem tapasztalatai (több nagy autógyár versenyrészlegén is dolgozott és az F1-et is jól ismeri) és technikai tudása révén hatalmas segítséget jelentett a kiscsapat számára.

A csapat belső ügyeit jól ismerő svájci Blick információi szerint a szakember menesztésének a hátterében személyes incidensek álltak, ezek pedig bizonyos „alkohollal kapcsolatos problémákhoz” voltak köthetőek. A történtekkel kapcsolatban a csapatvezetőt, Frédáric Vasseurt is sikerült megszólaltatni, aki ezeket a híreszteléseket ugyan nem erősítette meg, azt viszont elmondta, hogy Zander menesztésének hátterében egy kellemetlen ügy állt. „Eléggé kínos helyzetbe kerültünk” – nyilatkozta a francia szakember, majd diplomatikusan hozzátette, a csapatnak most már csak a jövővel kell foglalkoznia. „De most már csak előre kell tekintenünk, hiszen már elkezdődtek a 2019-es autóval kapcsolatos munkálatok. Ezzel párhuzamosan a barcelonai versenyre is készülünk már. Majd meglátjuk, hogyan teljesítünk ott” – fogalmazott.

A Sauber egyébként pont az előző versenyen, az Azeri Nagydíjon érte el idei (és az elmúlt évek) legjobb eredményét Charles Leclerc révén, aki hatodikként ért célba a futamon. Vasseur a monacói újonc remeklése kapcsán elmondta, nem fognak elkényelmesedni az eredmény miatt, hiszen tudják, még sokat kell dolgozniuk, hogy utolérjék a középmezőny csapatait. A francia azt is előrevetítette, hogy Barcelonában nem lesznek túl erősek, a kanadai pályán viszont ismét jók lehetnek.

Legfrissebb hírek