Magyar származású vezetőedző az NFL-ben

2018. 01. 09. 10:36  |  AMERIKAI SPORTOK

A klub az alapszakaszt követően menesztette John Foxot, akivel három év alatt mindössze 14 győzelmet ért el a csapat, s mindannyiszor lemaradt a rájátszásról

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Chicago Bears a magyar származású Matt Nagyot nevezte ki új vezetőedzőjének.
 
A chicagói klub az alapszakaszt követően menesztette John Foxot, akivel három év alatt mindössze 14 győzelmet ért el a csapat, s mindannyiszor lemaradt a rájátszásról.
 
Matt Nagy, akinek már az édesapja is a tengerentúlon született, 2008 és 2012 között a Philadelphia Eagles együttesénél töltött be különböző segédedzői pozíciókat, majd követte Andy Reid vezetőedzőt a Kansas City Chiefs gárdájához, ahol előbb az irányítók trénere volt, majd 2016-ban támadó koordinátorrá léptették elő. A Chiefs szombaton hazai pályán 18 pontos előnyt „elherdálva” kiesett a rájátszásból a Tennessee Titans ellen, a Bears pedig a vasárnapi interjút követően hétfőn döntött a kinevezése mellett.
 

A 39 éves szakember elsődleges feladata az lesz, hogy a tavalyi amatőr játékosbörzén második helyen választott Mitchell Trubiskyből jó irányítót neveljen, egyúttal 2010 után ismét a rájátszásba vezesse a patinás klubot, amely egyszer, az 1985-ös szezont követően nyert Super Bowlt, de az NFL hőskorában további nyolc bajnoki címet szerzett. 

Legfrissebb hírek