NBA: MVP lett az egykori legjobb hatodik emberből

2018. 06. 26. 14:04  |  AMERIKAI SPORTOK

Az Év újonca címet Ben Simmons érdemelte ki a Philadelphia 76ers-ből.

James Hardent, a Houston Rockets kosárlabdázóját választották az észak-amerikai bajnokság (NBA) elmúlt szezonjának legértékesebb játékosává (MVP).

 
A 28 éves Hardent a szavazáson résztvevő 101 szakíró közül 86-an tették az első helyre, míg 15-en a másodikra, ezzel 965 ponttal nyerte a voksolást. A második helyen a korábbi négyszeres győztes LeBron James, a Cleveland Cavaliers klasszisa végzett, ő kapta a "maradék" 15 első helyes szavazatot. A harmadik Anthony Davis, a New Orleans Pelicans centere lett.
 
Harden a 2017/18-as szezonban meccsenként átlagosan 30,4 pontot szerzett, 8,8 gólpasszt adott és 5,4 lepattanót szedett le, vezetésével a texasi csapat megnyerte az alapszakaszt és a Nyugati főcsoport döntőjében végül hétmeccses küzdelemben maradt alul a későbbi bajnok Golden State Warriorsszal szemben. Harden 2012-ben még az Oklahoma City Thunder játékosaként a legjobb hatodik ember lett a ligában, az NBA történetében Bill Walton után ő a második kosaras, aki mindkét címet begyűjtötte.
 
Az Év újonca címet Ben Simmons érdemelte ki a Philadelphia 76ers-ből: a második szezonjában szereplő irányítónak - aki az elsőt sérülés miatt teljes egészében kihagyta, ezért lehetett jelölt - 12 tripla duplája (három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű teljesítmény) volt az idényben, ő a második újonc az NBA történetében, akinek ez sikerült.
 
Az Év védőjének Rudy Gobert-t, a Utah Jazz francia játékosát választották annak ellenére, hogy mindössze 56 mérkőzésen tudott pályára lépni a szezonban.
 

A legjobb hatodik ember - pályafutása során másodszor - Lou Williams lett: a Los Angeles Clippers játékosa ebben az idényben hatszor dobott legalább 35 pontot a kispadról beszállva.
 
A legtöbbet fejlődött kosaras címet Victor Oladipo kapta, az Indiana Pacersben pontszámban (23,1), lepattanóban (5,3), gólpasszban (4,3) és mezőnyszázalékban (48) is pályafutása legjobb számait hozta, emellett labdaszerzések tekintetében (2,4) vezette az NBA-rangsort.
 
Az Év edzőjének Dwane Caseyt választották, aki a Toronto Raptorsszal klubrekordot jelentő 59 győzelmet aratott az alapszakaszban, ám a rájátszás második körében megsemmisítő vereséget szenvedett a Cleveland Cavalierstől, ezért menesztették posztjáról, s azóta már aláírt a Detroit Pistonshoz.

Legfrissebb hírek